20 Sep
20Sep

Talán sokan nem is tudják, de a tűzoltóság nagyon sokszor nyújt segítséget a mentőszolgálatnak, mint ahogy ez természetesen fordítva is így van. 

Ritkán, vagy talán egyáltalán nem is számolunk be ezekről az esetekről, de most kivételt teszünk. Alig 24 óra leforgása alatt ugyanis most három esetben is együtt dolgoztunk az Országos Mentőszolgálat bajtársaival. 

Az első riasztás egy súlyos állapotban lévő beteg mozgatásának segítésére érkezett Máriaremetére. A meredek domboldalban lévő házból kellett a beteget eljuttatni a mentőautóig egy kanyargós hosszú szűk lépcsősoron keresztül, ami természetesen felfelé vezett.

A második esetben nem kellett messzire mennünk: alig két utcányira egy családias társasházban egy 95 éves néni esett el a lakásában, sajnos pont a bejárati ajtó előtt. A kiérkező önkéntes tűzoltóink létrán keresztül egy kisebb ablakot betörve jutottak be a lakásba, ahol a sérültet óvatosan odébb tudták helyezni, és a kiérkező mentőket beengedni. 


A helyszíni ellátását követően a szűk lépcsőházon keresztül itt is tűzoltói segítséggel jutott el a beteg a mentőautóig.



Alig egy pár óra telt csak el, harmadszorra is az előzőekhez hasonló riasztás érkezett: Máriaremetén újraélesztett beteget kellett szűk lépcsőn emeletről a mentőautóba levinni. 

Természetesen ezeknél az eseteknél a mentőszolgálat bajtársainak nincs annyi kezük amennyi elég lehetne, a beteg folyamatos ellátása mellett rengeteg felszerelést kell cipelniük. 

Minden elismerésünk a mentőké, akik sokszor emberfeletti küzdelmet folytatnak a betegek életéért!  

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.