17 Jan
17Jan

Egy társasház első emeleti lakásából kiáramló füstöt jeleztek délben, amit egyébként távolabbról, a szomszéd utca egyik házából vettek észre. A helyszínre a II. kerületi hivatásos, és egyesületünk önkéntes tűzoltóit riasztották. A lakásban egy karácsonyfa gyulladt meg, és a tűz a környezetében lévő berendezési tárgyakra is átterjedt. A tűzeset különlegessége, hogy a lángokat a mennyezetről leszakadó vakolat pora nagyrészt kioltotta, a kiérkező tűzoltóknak már csak kisebb parázslásokat kellett eloltaniuk. Sajnos azonban a lakásban élő idős, mozgásában korlátozott házaspár egyik tagja a tűzeset során súlyos-életveszélyes, a másikuk pedig könnyű sérüléseket szenvedett, az ellátásukat a mentők kiérkezéséig a csapatunk mentőtisztje végezte. A tűz keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás fogja megállapítani. 



Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.