29 Dec
29Dec

Köszönjük a segítséget!  

Az október elején közzétett segítség kérésünkre indult adománygyűjtés az év utolsó napján véget fog érni. A jelenlegi állás szerint eddig 3.719.525.-forint gyűlt össze, amiért soha nem lehetünk elég hálásak! Ismerősök és ismeretlenek fogtak össze azért, hogy segíteni tudjanak. Volt aki egy személyes tárgyát árverezte el, más a zsebpénzét utaltatta el az anyukájával, vagy éppen rendezvényt szervezett a gyűjtés segítésére. 

Az adományok mellett számtalan más felajánlás is érkezett: a legjobbkor kaptunk például két kifogástalan akkumulátort a tűzoltó autóba, a gumiszerelők nem fogadtak el tőlünk semmit a munkájukért, segítséget kaptunk pályázat íráshoz, és új eszközöket kaptak a polgárőr szolgálatokat teljesítő tagjaink.

Természetesen közben mi sem ölbe tett kézzel vártuk, hogy majd csak történik valami. Tagjaink olyan munkákat vállaltak amiből az egyesületnek bevétele keletkezett, több milliós pályázatot írtunk a 2023-as év működési költségeinek segítésére, vagy éppen fémhulladékot gyűjtöttünk.

Külön köszönetünket fejezzük ki a II. kerületi Önkormányzat Képviselő Testületének, akik egyhangúlag megszavazták, hogy jövőre már a költségvetésben állhasson rendelkezésre az a forrás ami a működésünkhöz szükséges. Ezt a segítséget egyébként csak olyan mértékben kívánjuk a jövőben igénybe venni, amennyire muszáj, amit csak lehet igyekszünk majd továbbra is saját erőből előteremteni.     

És végül, de nem utolsó sorban egy pár gondolat a jelenről és a jövőről.

Tulajdonképpen nem lehet egy normális dolog az, hogy egy társadalmi szervezet végső soron csak ilyen megalázó módon, gyakorlatilag koldulással tudja a működéséhez (!) szükséges költségeket maradéktalanul összeszedni, akkor is, ha ezt adománygyűjtésnek lehet hívni. Ez az első, és egyben az utolsó volt.  

Mint ahogy az sem normális, hogy összességében véve már hetekben mérhető az az idő amikor nem az eredeti cél szerint a helyi közösséget szolgáljuk, hanem valahol éppen bevételt teremtünk az egyesületnek. Értsd egészen pontosan: nincs itthon sem az autó, sem a technika, sem az emberek, mert az önkéntességét éppen arra fordítja, hogy legyen pénz arra hogy utána önkéntes lehessen. 

Az önkéntes tűzoltóság működésére 2015 óta kötelezettséget vállalunk, ezért erre normatív támogatásunk van. A kezdeti havi százezer forint pár éve havi százhúszra emelkedett. Megjött a 2023. évi szerződés: jövőre is ennyi lesz.

 Kíváncsian várjuk az eredményét annak az egyébként érvényes pályázatunknak, amit a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2023. évi pályázati kiírására írtunk.

A bejegyzésünket ebben, és minden más esetleges változás tekintetében is frissíteni fogjuk.

Köszönetünket fejezzük ki a támogatásáért: 

Fekete Gábornak, Mester Attilának, Seres Gábornak, Schweier Ferencnek, Andresz Csabának, Vay Gergelynek, Takács Károlynak és munkatársának: Zsoltinak, Besenyei Zsófiának, Koós Bernadettnek, Tóthné Előd Enikőnek & Jocinak is, Hachbold Attilának, Soós Borbálának, Balogh Ádámnak, Zay-Kieselbach Nóra Eszternek, Kérdőné Szűk Zsuzsannának & Ádámnak, Dr. Göndös Gábornak, Erdős Attilának, Villányi János Viktornak, Dr. Simon Barna Gábornak, Nagy Zsuzsannának, Rékasy Balázs Leventének, Takács Krisztinának, Káldos Zsoltnak, Dósa Krisztinának, Rajkiné Németh Editnek, Imre Krisztina Máriának, Holstné Haszon Ágnesnek, Hajós Márton Gergelynek, Mallász Júlia Ágnesnek, Rell Tamásnak, Strelisky László Józsefnek, Pajkos Gábornak, Stein Angéla Gertrúdnak, Fodor Eszternek, Csürös Csanádnak, Sükösd-Sajósi Krisztina Évának, Vidáts Attilának, Nagy Juliannának, Szabó Anett Erzsébetnek, Alexa György Vilmosnénak, Bánki Sándor Istvánnak, Wolf Gábornak, Kaffka Gabriella Kingának, Sborgi Andrea Máriának, Somogyi Gergelynek, Kövesdi Zsuzsannának, Valkó-Juhász Zsófia Fruzsinának, Padányi Nóra Andreának, Nagy-Zámbó Veronikának, Skála Vilmos és Nagy Annának, Papp András Józsefnek, Bereczk Imolának, Szabó Gyulának, Farkas Tivadarnak, T-MAN - TEAM Bt.-nek, Havran Zsoltnak & Veronikának, Juhász Péternek & J. J. Eszternek, Juhász Bercelnek, Előd János Lászlónak, Tordai Bencének, Király Zsoltnak, Kozák-Kigyóssy Szabolcs Lászlónak, Mester Gyulának, Hampuk-Korpácsi Diának, Dr. Fülöp Dórának, Menyhárt Erzsébet Veronikának, Tóth Attilának, Dr. Békés Ádám Gergelynek, Horváth Bélánénak, Kovács Józsefnénak, Párkai István Andornénak, Diószegi Gergőnek, Koós Sándornak és a MTA TAKI dolgozóinak, Dr. Gács Istvánnénak, Székely Andreának, Dr. Laczkovics Máriának, Chirurgi-Madarász Katalinnak, Bíró Andrásnak, Dr. Ernöfy Lászlóné - Nehézné E. É.-nek, Pintér Bandi bácsi & Emi néninek, Szabó Nórának, Varga Tamás Árpádnak, Kreutzer Andreának, Pékné Fábos Ágnesnek, és végül de nem utolsó sorban a frakciószövetségnek, Őrsi Gergelynek és Mindazoknak, akik az adventi vasárnapokon erre a célra adományoztak.    

 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.