17 Dec
17Dec

7305 kilogramm műanyag kupak. Ennyit gyűjtött idén össze a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesülete a szélrózsa minden irányából. 

Egyesületünk már régóta részt vesz ebben a jótékony, egyben szemléletformáló és környezetvédelmi célú gyűjtésben, ezért két éve a kerületben kihelyezett kupakgyűjtő szívek ürítését és a Jászságba történő eljuttatásának segítését is vállaltuk. 

A kupakok értékesítéséből befolyó összesen 524.225.-forintot idén a Ments Életet Alapítvány kapja meg. 

A II. kerületben idén összesen 65 zsák kupakot sikerült összegyűjteni, ami hat mázsányi súlyt nyomhatott. 

Köszönjük a segítséget, így közösen közel ötvenezer forinttal tudtunk megint egy fontos célokat támogató alapítványnak segíteni.

 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.