28 Mar
28Mar

Füstöt és közvetlen utána tüzet észleltek a dolgozók tegnap kora délután a gyáli hulladékfeldolgozó telepen a feldolgozásra váró  hulladék bálák között. Az erős szélben a lángok olyan gyorsan terjedtek, hogy az elsőnek kiérkező tűzoltó egységek a legnagyobb riasztási fokozat elrendelésével azonnal további segítséget kértek. 

A vízhiány miatt a tűz rövid idő alatt több ezer négyzetméterre terjedt ki, részben lángba borítva egy üzemcsarnokot, veszélyeztetve további épületeket, tárolt anyagokat, gépjárműtárolót, valamit egy fenyőerdőt is. 

A helyszínre a Fővárosból, valamint Pest és Fejér Vármegyéből érkeztek hivatásos, önkormányzati, és önkéntes tűzoltó egyesületek egységei. Az oltáshoz szükséges víz szállításába a rendőrség vízágyús járművei és az FKFV locsoló autói is besegítettek.   

A hatalmas területre kiterjedő tűz terjedését csak több órai megfeszített munkával sikerült megakadályozni, a füstöt  kilométerekről is lehetett látni. Amíg a gépjárművezetőink a gépjárműfecskendőnkkel és a vízszállítónkkal összesen 55 köbméter vizet szállítottak ingajáratban egy másfél kilométerre lévő tűzcsapról, addig öt önkéntes tűzoltónk folyamatosan légzőkészüléket használva vízsugarakkal dolgozott a tűz oltásán. 

A végleges oltás akár napokig is eltarthat.

A Katasztrófavédelem videója:https://www.facebook.com/watch/?v=666257695504121 

 

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.