25 Sep
25Sep

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a befizetett adójuk 1%-ról rendelkeztek valamilyen alapítvány, egyesület, vagy szövetség javára. 

Külön köszönetünket fejezzük ki annak a 175 embernek, akik az egyesületünket támogatásra érdemesnek tartották, az így összegyűlt 1.803.254.-forintot a NAV hétfőn átutalta.

Az áprilisi bejegyzésünkben előre megírtuk, hogy a befolyt összeget a javíthatatlan és ezért selejtezésre került védőruházataink pótlására fogjuk fordítani, ez így is történt.


És hogy ez nekünk mekkora segítség? 

A Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap által kiírt pályázaton tavaly hiába pályáztunk hat tűzoltónk részére védőruházatra, hasonlóan az összes előzőhöz ez is "nem támogatott" besorolást kapott. Komolyabb forrást biztosító pályázati lehetőség egyébként nincsen.   

A védőruházatok nyilván a bevetések során végzett munkában mennek tönkre az évek alatt, egy idő után a javításuk nem lehetséges. Ezeket a védőruhákat most tehát mégiscsak sikerült pótolnunk.

Tájékoztató az egyéb pályázati támogatásokról

A BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt pályázaton idén elnyert 893.000.-forintot egy elektromos vízszivattyú, és védőkesztyűk beszerzésére fordítottuk. Ez a pályázati lehetőség évek óta igazi mélyrepülés, 57 ezer forinttal ismét kevesebb mint a tavalyi. 



Hetedik éve változatlan összegű az a 120.000.-forintos havi támogatás, amit az önkéntes tűzoltóság működtetésére kapunk. Az ebből befolyt összeg is a védőkesztyűk, illetve lámpák beszerzésére lett fordítva.  


A csökkenő tendenciát folytatja a polgárőr szervezetek részére kiírt pályázat is, itt a támogatásunk idén a tavalyihoz képest szintén mínusz egy százas, tehát már csak 700.000.-forint. Ebből az összegből minden évben az általunk bérelt helyiségeket, és azok közüzemi díjait fizetjük. 

Kellemes csalódás is ért viszont bennünket: a XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata által 600.000.-forint pályázati úton elnyert támogatásban részesültünk. A szomszédos kerületnek is segítséget nyújtunk a kezdetek óta, de erre eddig nem volt példa.

Végezetül köszönetünket fejezzük ki a II. kerület Önkormányzatának a költségvetési támogatásért, illetve minden magánszemélynek és gazdálkodó szervezetnek akik a működésünkhöz idén is bármilyen módon hozzájárultak!     

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.