11 Dec
11Dec

Lezajlottak, és ezzel ebben az évben véget is értek az iskolás osztályok számára megtartott egészségnapi valamint pályaorientációs előadásaink. Egészségnapot rendezett a Móricz Zsigmond Gimnázium november végén. A tűzmegelőzéssel és tűzoltással kapcsolatos előadásra ezúttal két hetedikes osztály került beosztásra, velük egy-egy órát tölthettünk el. 

Szerdán a Palotás Gábor Általános Iskola 5. osztályos tanulói érkeztek hozzánk, akiknek szinte nem is győztünk a kérdéseikre válaszolni. Számukra külön érdekes volt, hogy a vízszállító autó riasztást kapott, így igaziból is láthatták hogy mi is történik a tűzoltóságon ha valahol tűz üt ki. 

Végül pénteken a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium elsős osztályának tanulói érkeztek hozzánk, pályaorientációs nap keretei között. Éppen úgy mint egy évvel ezelőtt, velük zárult le az idei évnek is egy számunkra is nagyon fontos feladata: a felnövekvő generáció oktatásával és tanításával a legtöbbet tenni a tűzesetek és az azok során elszenvedett sérülések megelőzésért.

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.